hirdetmény

"December 11-én, pénteken, délután 16 órakor a Tanulmányi Információs Szolgálat (tisz) rendezésében '7 lépés' címmel Hallgatói Fórumra kerül sor, amelyen közvetlenül válaszol az egyetemi polgárok kérdéseire:

Dr. Manherz Károly, az OKM szakállamtitkára, valamint
Dr. Szabó Gábor, a Magyar Rektori Konferencia elnöke, a SZTE rektora.

A helyszín: Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ (HIK) (Budapest, VIII. Reviczky utca 6.). A Szabó Ervin Könyvtárral ill. az ORTT székházával pedig pontosan szemben, az egykori Károlyi-palota épületében.

A hallgatók számára ez egy különleges alkalom, hiszen kérdéseiket közvetlenül a legmagasabb fórumokhoz intézhetik.

Mindenkit sok szeretettel várunk!"

Azon gondolkoztam, hogy vajon ezzel megpróbálnak konfliktust kezelni/megoldani? És azon is, hogy ha erre tényleg olyan sokan elmennek (ofkorz én nem), vajon meddig fognak ott ülni és kérdésekre válaszolni? Mellesleg az oktatási minisztert sztem sokkal szívesebben fogadnák. (Legalább azért, mert van kibe belerúgni.)

De mégis milyen jellegű kérdésekre számítanak/várnak? Ha mindenki a saját szakjának, karának apró-csperő gondjaival előjön, arra nem lesz válasz. A nagy kérdésekbe meg mi, hallgatóság nem igazán látunk bele. Szóval nem igazán látom át a kezdeményezés apropóját. Hacsak nem ez is ilyen előválasztási kampányfogás. És valahogy nem is érzem úgy, hogy ez megoldást jelentene pl a bolognai rendszer közismerten szar működésére.

Viszont ha valaki kedvet kap és elmegy, tájékoztatna, hogy milyen volt, volt-e értelme? Valahol persze érdekelne a dolog, de nem így a jövő heti 4 vizsgám előtt...

Tegnap este

Tegnap este nagyon nyugtalan voltam valamiért. Ideges voltam, feszült, ordítani akartam, sírni, kiugrani az ablakon. Nem tudom. Bármit, csak annyira fájjon, hogy utána jobban érezzem magam. Aztán mivel egyik sem volt célravezető az adott a szituációban, inkább próbáltam megnyugtatni magam. Próbáltam valami jóra, kellemesre, valakire gondolni. Próbáltam olyan dolgot, helyet, személyt keresni az életemben, aki, ha eszembe jut, a nyugalom fog el. És nem találtam ilyet nagyon sokáig.

Először eszembe jutott a családom. Igen, imádom őket, de nagyon sok konfliktusunk is van. Ha problémám adódik és elmondom, rengeteg esetben pont ellenkező reakciót kapok tőlük, mint ami jól esne. Aztán eszembe jutott Ferike. De ő sem képes mindig megnyugtatni. Meg ráadásul kicsit ő is hozzájárult a jelen lelkiállapotomhoz...

Aztán próbáltam helyet keresni (tudjátok: tengerpart, nyugalom, hegység, tavak, napsütés...vagy valami hasonló). Hát ez sem vezetett semmire. Aztán kezdtem lassan kétségbeesni, hogy "basszus. nem igaz, hogy nincs az életemben semmi olyan dolog, amit ha felidézek, megnyugszom..." És sorban felelevenítettem egész piciny kis életem. Másfél órás gyötrődés után végül 2 dolog volt, amiről a nyugalom, a boldogság jutott eszembe.

Az egyik az óvodám volt. Mikor készülődött mindenki karácsonyra, mikulásra, húsvétra. Mikor egész nap rajzoltunk, meg voltak felelősök, meg elővették az óvónénik a kinyithatós ágyakat... meg a pici bútorok... :)

A másik a gimi volt, azon belül is az udvara tavasszal és nyáron. Mikor rózsaszín volt minden, és sütött a nap, és visszamosolyogtak az emberek, mikor kifeküdtünk és nem csináltunk semmit, mert lyukas óra volt, vagy épp melegszendvicset vagy bolognais csigát zabáltunk, mert rossz volt az ebéd. Vagy csak egyszerűen ültünk, beszélgettünk órák után. Jó volt. És ez megnyugtatott.

Most viszont eszembe jutott még egy. Szintén a gimiben. A diáktársalgó hajnalban (fél7- 3/4 7 között). Mikor volt pár fiú, aki gitározott, és énekelt... és jó volt hallgatni.

Vajon aki pszichológus-hallgató, abból egy idő után szükségszerűen előjön az az érzés, hogy egyedül találja meg a problémájára a megoldást? Vagy ahogy tesóm mondaná: Kezeld magad!

---

I'm just the pieces of the man I used to be
Too many bitter tears are raining down on me
I'm far away from home
And I've been facing this alone
For much too long
I feel like no-one ever told the truth to me
About growing up and what a struggle it would be
In my tangled state of mind
I've been looking back to find
Where I went wrong
Too much love will kill you
If you can't make up your mind
Torn between the lover
And the love you leave behind
You're headed for disaster
'cos you never read the signs
Too much love will kill you
Every time
I'm just the shadow of the man I used to be
And it seems like there's no way out of this for me
I used to bring you sunshine
Now all I ever do is bring you down
How would it be if you were standing in my shoes
Can't you see that it's impossible to choose
No there's no making sense of it
Every way I go I'm bound to lose
Too much love will kill you
Just as sure as none at all
It'll drain the power that's in you
Make you plead and scream and crawl
And the pain will make you crazy
You're the victim of your crime
Too much love will kill you
Every time
Too much love will kill you
It'll make your life a lie
Yes, too much love will kill you
And you won't understand why
You'd give your life, you'd sell your soul
But here it comes again
Too much love will kill you
In the end...
In the end.

Tipp

Szorgalmi időszak végén, vizsgák előtt, soha ne feküdjetek úgy le aludni, hogy közben sírtok. Egyáltalán ne sírjatok, mert másnap reggel szinte képtelenség lesz kinyitni a szemeteket. Ami annyira nem szerencsés, ha éppen beadandót kellene csinálni...

Ugye, hogy ti sem gondoltátok volna, hogy ha az embert megbántják, negatív hangulata van, akkor alapvetően szarabb embernek tartja magát és átmenetileg csökken az önértékelése. Na ugye, hogy ugye! Na most ezt egy pszichológus bácsi mostmár 225 oldala fejtegeti itt nekem. És még hátra van 190. Vajon milyen újdonságokat fogok még megtudni ebből a könyvből? Ha vidám vagyok, jobb kedvem lesz? Vagy mi?

Néha tényleg nem értem, mi értelme a pszichológiának.

Bántja a szemem, ha Nap blogját olvasom. Legalábbis ha utána elkattintok máshova, még mindig látom a csillagokat, csak most inverzen. Szóval nem a stílus bánt, hanem a kinézet.

Tegnap az animációs filmfesztiválon kipróbáltam egy olyan táblát, amivel kézzel lehet rajzolni a monitorra. Vagyis egy speckó tollal a táblára, ami utána látszik a monitoron. Qrva jó dolog.

A vicces csak annyi volt, hogy nagy lelkesen odaültem a bácsikhoz, hogy "hadd én is!!!" majd 5 perc elteltével megkérdezte a pasas, (miután elmesélte nekem, hogy ez mennyire iszonyat jó, hasznos...stb.) hogy én mivel foglalkozom, mit tanulok. Mondom: pszichológiát. És akkor mi közöm a digitális rajzoláshoz..."hááát. igazából semmi...." És mit szoktál csinálni számítógépen? "Dolgozni." Mivel? "Word, excel, powerpoint..." és multimédiás programokat szoktál használni?..."nem igazán." neeeem? photo-shop? "nem..." Itt éreztem azt, hogy szegény teljesen elkeseredett, hogy gyakorlatilag feleslegesen strapálta magát, hogy elmagyarázza a gépezet csodás tulajdonságait. Én nem egy potenciális vásárló voltam számára.

De ha lenne például egy építész pasim, és neki lenne ilyenje, szerintem a fél életemet ezzel szórakozva tölteném. Erre viszont jelen esetben semmi esély sincs. ;)